Kapcsolat
Debrecen házai
Az Debrecen házai honlap alapítója, szerkesztője és üzemeltetője: Harangi Attila (+36 30 2777598)

(A Mikrofilmtár telefonszáma: +36 52 511 518)


Történetünk

Az előzmények személyes szála. Építészmérnök hallgatóként ismerkedtem meg szülővárosom építészeti örökségével, a cívisek világával. Több óvárosi tervezési feladat és kutatás után, 2016. őszén a Rákóczi utcán egy ház megőrzését kaptuk feladatként. A ház történetének szomorú befejezése után határoztam el, hogy komolyabban szeretnék foglalkozni a témával, így a mesterképzésen a diplomamunkámnak választottam Debrecen cívis lakóházainak újragondolását.

2018. elején kezdtem el tudatosan a kutatást. Április és július között bejártam a történeti belváros összes utcáját és lefotóztam minden megmaradt cívis lakóházat, majd térképen jelöltem őket. Ez a gyűjtemény, az elkészített kataszter a kutatásom és az oldal alapja, amit azóta is folyamatosan bővítek, dokumentálom a házak változásait.

A katasztert és a fotógyűjteményt egyedül készítettem el, a honlapot és közösségi felületeket egyedül kezelem, azonban nagyon sok lelkes debreceni segíti a kutatásomat, egyre több emberrel és egyre több fiatallal dolgozunk együtt, a többes számú kommunikáció nekik szól.

2019. november 05-én indítottam el a Debrecen házai honlapot, illetve facebook és instagram oldalt.

2020. január 22-én Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriuma alkotói ösztöndíjjal támogatta munkámat.

2020. szeptembertől pedig már a Magyar Művészeti Akadémia alkotói ösztöndíjasaként végzem a kutatásom 2020. és 2023. között.

Harangi Attila


Felhívás a házak lakóihoz, tulajdonosaihoz

Mivel alapvetően lakóházakról, magántulajdonokról beszélünk, kevés lehetőségünk van a házakat és az udvarokat belülről kutatni. Érthető módon mások otthonában nem is célunk a betekintés. Viszont átalakítások, felújítások és eladás előtt, a kiürített házak dokumentálása felbecsülhetetlen érték lehet számunkra, különösen, ha elbontásra kerül a ház.


Támogasd munkánkat, csatlakozz csapatunkhoz!

A honlap fenntartása és szerkesztése, a kutatómunka nonprofit módon, magánszemélyek szabadidejében készül.

A kutatást és a honlapot anyagilag, valamint a kutatás segítésével, kutató- és szervező munkával lehet támogatni.

Az anyagi támogatásokat elsősorban a kutatáshoz használjuk fel, alapvetően a honlap üzemeltetéséhez és fejlesztéséhez. Továbbá kiadványok készítéséhez, publikációk megjelentetéséhez, programok és kiállítások szervezéséhez.
Hosszabb távú célként, és megfelelő mennyiségű támogatás esetén a házak felújítását szeretnénk segíteni, hozzájárulással, önkéntes munkával ösztönözni a lakókat a házuk rendbetételére. (Például a megmaradt kevés kapu megfelelő kezelése és lefestése, megtakarítása a graffitiktől lehetne egy első, minimális lépés)

A kutatás során a város több intézményével együttműködünk. A helyi fiatalokból kialakult egy közösség akik önként szerveznek programokat. Akiket érdekel az építészet és a helytörténet, szívesen látjuk csapatunkban. A jellemzően zárt, rejtett házak világában egyre több betekintésre van lehetőségünk, így a felmérésekhez, bejárásokhoz is lehet csatlakozni, segíteni a dokumentálást.